Betyár honlapja

Hogy is volt?

Az összes hasonló honlap azzal kezdődik, hogy: Történetünk első kutyánk megvásárlásával kezdődött, de akkor még nem is gondoltuk, hogy ...

Én egy kicsit korábbról kezdem. Gyerekkoromban én is szerettem volna egy kutyát, de lakótelepi lakásban szüleim nemigen díjazták az ötletet. Ráadásul anyu irtózik minden szőrös állattól. Bár apunak régen volt egy német juhász kutyája, amit legtöbbször anyu etetett, de akkor még kertes házban laktak. Igaz, csak szoba-konyhában, nagymamámmal, és ráadásul időközben én is megszülettem. Később pedig lakótelepi lakásba költöztünk, így Csibészt el kellett ajándékozni. Apunak nem lehetett valami egyszerű dolog. Azt hiszem, ebből az is kiderült, hogy a kutyaszeretetet valószínűleg tőle "kaptam". Egyszer, egy hónapra hazahozott egy kuvasz kölyköt, de az említett okok miatt nem tarthattuk meg. Álmost vissza kellett vinni a tenyésztőkhöz. Róla még fényképünk sincs.

Nálunk főleg a lányom örökölte az állatok szeretetét, de mint később kiderült, a fiamat sem lehet levakarni a kutyákról. Kicsi koruktól kezdve (főleg a kislányom) minden születésnapra kutyát szerettek volna. Persze próbálkoztunk minden kutyapótlóval: voltak díszhalaink, hörcsögünk is néhány, nyulunk, a hullámos papagájok még költöttek is nálunk, de a sorsunkat mi sem kerülhettük el. Először azt gondoltuk, hogy majd akkor lesz kutyánk, ha kertes házba költözünk, de rá kellett jönnöm, hogy ha erre várok, akkor magamat és családomat is megfosztom attól az érzéstől, amit egy ilyen társ adhat. Ja, és ráadásul feleségem még félt is minden kutyától, legyen az akár tacskó, akár bernáthegyi. El sem tudta képzelni, hogy egy kutya mennyivel értelmesebb például egy hörcsögnél! (Pedig mindkettő szőrös, és négylábú.) Szóval egyszercsak a gyerekekkel felvetettük a dolgot, és szinte csak játszadozva a gondolattal kutyaneveket keresgéltünk, illetve fajtákat válogattunk. Hogy miért lett pont beagle? Mert sámli méretű, tehát lakásban is elfér. Mokány, "sportos" kis vadászkutya, tehát igazi kutya formájú kutya. A legtöbb betegséggel szemben ellenálló, rövidszőrű, így nem igényel túl sok szőrzetápolást, és nem utolsó sorban - ez is fontos szempont volt - nem kell levágni sem a farkát, sem a fülét. Így szép, ahogy van. (Egyébként az összes kutya vágatlan füllel és farokkal is aranyos.) És ezek csak a külső tulajdonságok. Egy beagle csendes, nyugodt, gyerek- és társaságkedvelő (sőt igényli is a társaságot), ugyanakkor fáradhatatlanul játékos és fáradhatatlan a szimatolásban (hátha egyszer meg kell, hogy keressen bennünket :) ). Hogy mennyire engedelmes? Amennyire megkövetelik tőle. De ne szaladjunk annyira előre! Volt néhány érdekes név, ami szóba jöhetett volna, de például Negró csak egy fekete törpe snauzer lehet. Divatos angol nevek közül nem akartunk választani, hanem inkább valami magyarosat, ami manapság ritkább. Így lett aztán a mokány kis angol nyulászkopónak magyar neve: Betyár.

Felhívtam néhány tenyésztőt, és szerencsémre épp Magyarország egyik leghíresebb beagle fedező kanjának, Theonak a gazdáit találtam meg. Nagyon kedvesek voltak, úgy éreztem, hogy ismeretlenül is örülnek, hogy ilyen kiskutyát szeretnénk. Rögtön elküldték nekem postán azokat a fajtáról szóló újságcikkeket, amiket ők írtak, illetve fordítottak, hogy jobban megismerhessem a beagle-ket. Ők irányítottak ahhoz a tenyésztőhöz, akitől Betyárt vettük. Végül is Betyár Theonak az unokája lett.

Tíz naposan láttuk először, épp akkortájt nyitották ki a szemüket. Tenyérnyi kis maszatkák voltak. Feleségemnek ekkor tetszett meg először. Mindannyian kezünkbe kaptunk egy kis kölyköt és nevetve azt mondta, hogy: jó, hát akkor vihetjük is őket!  Ennek ellenére még mindig az volt a véleménye, hogy hülyék vagyunk, hogy kutyát veszünk. "De azt megmondom, hogy a szobába nem jöhet be!" Persze, hogy később ő volt az első, aki azt mondta, hogy hadd jöjjön be hozzánk szegényke! Betyár öt hetesen már totyogott, keresgélt, szimatolgatott a tenyésztő udvarában. Minden fűszállal megküzdött. Egyszer még egy méhecske is megcsípte. Ekkor szaladt az anyukájához, de aztán félúton meggondolta magát, és inkább szimatolgatott tovább. Nagy izgalommal vártuk, hogy mikor hozhatjuk már haza. Nyolc hetesen hoztuk el. A nagyszülők is csak ekkor szembesültek a ténnyel, hogy "megbolondultunk". "Úgysem fogjátok bírni! Nemsokára úgyis túladtok rajta!" Hát nem így lett, szerencsére!

Azért nekünk is meg kellett tanulni a kutyázást, hiszen igazán nem sokat értettünk hozzá. Bújtuk a kutyás könyveket, olvastuk a cikkeket, és iskolába is eljártunk Betyárral. Jól döntöttünk, amikor a gazdis tanulást választottuk. Fajtától, mérettől, nemtől, későbbi céltól függetlenül minden kutyatartónak el kellene vinni kutyáját iskolába. Csak ott, a többi kutyát látva tanulja meg igazán az alapvető gyakorlatokat, engedelmességet. Az alapvető "hogyannyúljakakutyához" fogásokat én is itt tanultam meg. Betyár is "csak" az engedelmességi gyakorlatokat és némi őrző-védőnek nevezett játékot tanult, mégis mondhatom, hogy később kitűnt okosságával a lakótelepi kutyák közül. Természetesen, iskolán kívül is kellett memorizálni a gyakorlatokat, és ez már rajtunk múlott. Szerencsére elég következetesek voltunk mindenben: etetésben, tanításban, és abban is, hogy mikor és ki sétáltatja. Kevés kivétellel minden esetben hárman vállaltuk ezt a feladatot a gyerekekkel. Tényleg sokan emlegették a telepen, hogy mennyire okos, és szófogadó! Tenyészszemlén is voltunk vele, ahol megkapta a tenyészthető minősítést, és a képességvizsgán is megfelelt. Még kiállításra is elvittük kétszer. Először KITŰNŐ 1. minősítést kapott, másodszor NAGYON JÓ-t. Szép nagy, erős beagle volt, a kiállításokon azt mondták, hogy hasonlított Theora.

Egyébként Betyárt majdnem mindenhova vittük magunkkal. Sokat kirándultunk vele. Amikor például a fiammal evezni mentünk a Dunára, a lányok  hozták magukkal autóban, így együtt kempingezhettünk a parton. Erdőbe, hegyekbe jött velünk és általában ötször annyit futott, mint mi.

Hat évig volt velünk. Sajnos egy csúnya, alattomos betegség vitte el. Ötödik családtag volt. Ő tanított meg bennünket a kutyázásra, és általa szerettük meg a fajtát annyira, hogy második kutyánk is beagle legyen!

Szeretek fényképezni, ezért Betyárról is sok képünk van (bár nem elég). Nézd meg a szebbeket, és ha van kedved, látogass el az én honlapomra is!

                                                                                                                                                                 Méhész István